A Mercedesnek már 1995-ben volt önvezető bálna S-osztálya – megnéztük
Sehol sem volt még akkor a Tesla és a Google, amikor a stuttgartiak már az autonóm közlekedést tesztelték.
Sehol sem volt még akkor a Tesla és a Google, amikor a stuttgartiak már az autonóm közlekedést tesztelték.
Elon Musk szerint ma már veszélyes lehet, ha nem a robotpilóta vezeti a kocsit. 2020-ban már annyira fejlett lesz a technológia, hogy figyelnie sem kell az autósnak.
A Mercedes szerint nem álom, hanem a közeljövő valósága a csúcstechnológiával telepakolt szuperbiztonságos autó. És a Volvo is hasonlóan vélekedik.
A Tesla Model 3 tulajdonosa állítja, hogy az Autopilot vészfékezési funkciója mentette meg, amikor egy hóvihar nyomán semmit nem látott maga előtt, és belecsapódott volna egy másik járműbe, ha a Tesla önvezető módja nem segíti ki.
Egy nálunk alig ismert kínai autógyártó állította fel a legnagyobb autonóm autós parádé rekordját.
Egyre nehezebben tud lépést tartani a technológiai fejlődéssel az emberiség. Úgy tűnik, a következő forradalmat az odázza el, hogy elfogytak az igazán forradalmi ötleteink.
Micsoda világ, ahol már a gépek sem tisztelik egymást.
A jelenlegi festési alapanyagok miatt, a lézeres szkennereknek a sötét színű autókkal meggyűlik a baja.
Tízből nyolc magyar rábízná a kocsira is a legjobb útvonal kiválasztását.
Jöhet mindenféle kutatás, hogy mit fogunk majd csinálni az önvezető autókban, de vélhetően az alvás lesz a befutó.
Ez a mi, metrikus mérési rendszerünk szerint több mint 1,6 milliárd kilométer.
Most indul a Los Angeles-i Autóshow, amelynek egyik látványossága lehet ez a futurista jármű.
A négykarikás gyártó a jelek szerint abszolút nem viccnek szánta a meglehetősen futurisztikusnak tűnő koncepciót.
Vázoljuk, hogy a csillagos német prémiummárka hogyan oldotta meg az önvezető autók és a járókelők közötti gesztusnyelvet.
Kicsit redundánsnak tűnik az öltet, de persze van magyarázat.
Stuttgartban már javában a következő generációs S-osztályon dolgognak, friss információkkal jövünk a többek közt tisztán hibrid és elektromos változatban is készülő luxusautóról.
Ez a nyerges vontató a Tesla elektromos kamionjától eltérően nem akkumulátorból, hanem hidrogénből nyeri az energiát.
Sokkolóan újszerű formaterv, merész beltér, elektromos meghajtás és önvezetés. Ez a Vision iNext.
A közlekedés lesz az egyik központi téma a világ egyik legnagyobb iparági eseményeként számon tartott CES technológiai szakkiállításon, január elején. Az eseményre 4500 kiállító mellett több mint 180 ezer látogatót várnak.
Kutatók megtalálták a sofőr nélküli, teljesen automata autók valódi értelmét: ha ezek a járművek elterjednek, akkor az autóban való szexelés is gyakoribb jelenség lesz.